making new medical technologies available in Hungary

Research

 

Bevezető

Büszkén mondhatjuk, hogy a Vascular Venture Kft a hazai piac egyik legjobb orvosi logisztikai
szolgáltatója, készletünk révén képesek vagyunk az azonnali szállításra is. Rendkívül szoros partneri
kapcsolatot tartunk fel mind beszállítóinkkal mind megrendelőinkkel, amely lényegesen túlmutat az
orvosi eszközök ellátásán. Hiszünk a bizonyíték alapú orvosláson, számos klinikai kísérletben vettünk
részt. A partnereinkkel közös projektek tapasztalatai alapján, valamint a rendelkezésünkre álló orvos-

kutató stáb tudását hasznosítva döntött Vállalkozásunk saját fejlesztésű orvosi megoldás kifejlesztése
mellett.
Kutatási célok eléréséhez rendelkezésünkre áll egy 151 m2-es teljesen felszerelt (teljes felújítást
követően 2018 májusában átadott) orvosbiológiai kutató-fejlesztő laboratórium a Budapest II. ker
Herman Ottó utca 15. szám alatt. Ezen labor tartalmaz kettő dedikált sejt/szövettani szobát, 2
dedikált molekuláris biológia és biokémiai szobát, robot és egyéb precíziós műszer szobát, központi
általános műszereket/segédeszközöket tartalmazó szobát, hidegszobát, illetve kutatói iroda és
tárgyalóhelyiségeket. Ezen labor alkalmas a kutatás fejlesztés projektek befogadására és
kivitelezésére, illetve egy dedikált elektrofiziológiai szoba kialakítására. A laboratórium a
legmodernebb eszközöket magába foglaló teljes felszereltséggel rendelkezik molekuláris biológiai és
sejtbiológia kutatások elvégzésének legnagyobb részéhez. Rendelkezik „Sate of the Art” áramlás
citométerrel, fluorescens mikroszkóppal, nagy teljesítményű folyadékkezelő robottal,
mikroszkópokkal, valamint egyéb előkészítő és analitikus berendezésekkel.
A Molekuláris és Sejtbiológiai Laboratórium, a több elkülönült épületből és nagy kertből álló ingatlan
3. épületének magasföldszintjén helyezkedik el. Az épület egy 3 szintes (alagsor, magasföldszint, 1.
emelet) téglaépület. A géntechnológiai tevékenységbe bevont helyiségek 151 m2 alapterületen
helyezkednek el és egy ablaktalan bevezető folyósóból, valamint abból zárható ajtóval nyíló két
laboratórium komplexumból állnak. A nagyobbik komplexum 85 m2-nyi laboratóriumi teret képvisel,
mely áll egyrészt egy egy-légterű laboratóriumból, másrészt egy abból nyíló hidegszobából és egy
ugyancsak abból nyíló ajtóval elválasztott zártterű sejttenyésztő laboratóriumból, melyen belül két
db 2-es osztályú biztonsági fülke került elhelyezésre. A kisebbik komplexum (62 m2) áll egy ÁTJÁRÓ
műszerszobából (pl. hűtők, centrifugák számára), melyből nyílik egy biokémiai és egy sejtbiológiai
laboratórium; mindkettő zárható ajtóval elválasztva, utóbbi biztonsági fülkével felszerelve. A
bevezető folyosó az épület többi részétől ajtóval van elválasztva, mely a létesítmény egyetlen
bejárata, és amelynél a korlátozott bejárást biztosító beléptető rendszer működik.